adóvevő

Van, akinek csak megszületni nehéz. És van, akinek egy tudományos kísérlet által születve embernek lenni az.

Szakavatott tudósok biztosan elemezték már miért ír valaki olyan rémregényt, melyben elhunyt emberek testrészeiből kísérletezve hívódik életre egy lény, aki önmagát fokozatosan felfedezve az őt rákényszerítő körülmények hatására idővel az eredendő bűnre rá is szolgál, még ha nem is a természet rendje szerint teremtetett. Általánosan elfogadható indok lehet az az intenzív képzelőerő is, mellyel az angol romantikus írónő, Mary Shelley kétség kívül rendelkezett, de vélhetően a kortársaival való irodalmi vetélkedésen túlmenően Shelley anyai veszteségeiből adódó fájdalma is mozgatórugó lehetett a korában irodalomtörténetileg forradalmi stílusúnak számító gótikus rémregény megalkotásakor. Ennek az új műfajnak kiemelkedő műve lett a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz, melynek Nick Dear szövegkönyvén alapuló bábszínházi adaptációját a Budapest Bábszínház Keresztes Tamás rendezésében idestova két éve viszi sikerre olyannyira töretlenül, hogy jegyet kapni rá felér egy lottónyereménnyel.

Ha pedig azt kérdeznénk, hogy milyen nevelési célja lehet a morál fogalmát alaposan körüljáró történetnek, eljuthatunk egészen az érzékenyítésig is, mely talán nem is annyira modern gyakorlati nevelési módszer, mint hinnénk, jóllehet az írónő részéről nem ez volt a szándék. A természettudományokat hallgató egyetemista Frankenstein (Márkus Sándor) lázas kísérletezéssel hozza létre teremtményét, melynek sorsa bármelyikünk sorsa lehetne, hisz manapság hétköznapinak számító hendikepjeink és egyik napról a másikra megváltozható körülményeink által egyszerű földi halandóként könnyen a társadalom perifériájára kerülhetünk. 

Maga a tény, hogy egy vak öregember (De Lacey szerepében a csodálatos Blasek Gyöngyi) áraszt egyedüli elfogadást és megértő szeretetet Frankenstein szörnyszülötte iránt, egyértelműen rávilágít előítéleteink megkérdőjelezhetőségére. Bölcs nyugalommal segíti, tanítja az általa nem látott torz teremtményt, aki igazán művelt és nemeslelkű emberhasonlattá válik egészen addig, míg nem bántják. Mikor megtanul olvasni, a "szemet szemért, fogat fogért" elvet is minden bizonnyal magáévá teszi, melyet aztán magára hagyatottságával egyenesen arányos mértékben alkalmazni is kezd. Gazdája teremtésének törött koronájaként lelki vívódásaival megmutatja, hogy az eredendő jóságra és ártatlanságra hogyan rakódnak rá a kitaszítottság fájdalmának rétegei, az érző és érzékeny lény a szemünk előtt romlik meg és válik esendő gyilkossá Teszárek Csaba megható szelídségű megvadulásával. A két órás átszellemülés során lenyűgözően látványos a test, a lélek és a szellem egységének, egymásra utaltságának – és azok önállóságának – óriásbábbal történő érzékeltetése. A hármasfogatként (Bartha Bendegúz, L. Nagy Attila és a szellemet/lelket megszemélyesítő Teszárek Csaba) mozgatott Kreatúra báb is inkább a szeretnivaló földönkívüli E.T.-re hajaz, mintsem rémisztő, és az emberi testet, mint a teremtés összetett munkáját egyértelműen dicséri, Hoffer Károly bábtervező munkáját pláne.

Elejétől a végéig lüktet és feszít a 16 pluszos előadás, látjuk a kezdetet és sejtjük a véget is, fejünkben a kísértő gondolattal, hogy bármi amit létrehozunk vagy ilyen-olyan módon megszelídítünk, azért bizony felelősek vagyunk. Bár ezt nem feltétlenül szándékozik szánkba rágni ez a feldolgozás, mégis beismerjük, hogy nem efelé tendál a mai közmorál. Groteszk jelenet, mikor a színen feltűnő szintén számkivetett hajléktalanok megijednek és kitaszítják a náluk is számkivetettebb lényt, de groteszkségből a mellékszerepekben bőven jut a Budapest Bábszínház kiváló művészei számára, akiket a legtöbb műsoron futó darabban hálisten nem csak a paraván mögött láthatunk. 

A báb- és árnyjátékkal, az ötletes fény- és videotechnikával, a finom és egyszerű anyagokkal és díszlet megoldásokkal letisztult gótikus képet kapunk az Ország Lili Stúdió behatárolt színpadán, ahol hegedűjével Kézdy Luca a tőle megszokott és elvárt virtuozitással igen intenzíven játszik a lélek húrjain, looper hangeffektjei zseniálisan fokozzák a zsigerig hatást. A Kreatúra igazán szép és egyedi mozgásművészeti megoldásain kívül bravúros a többi koreográfia is, főként a Victor Frankenstein megőrülését és teremtményének megvadulását metaforizáló drótkötél oszlopok körüli „(be)csavarodós” mozdulatsorok. Valamint igazán ötletes és hatásos az ifjú tudós szélfútta köpenyének mozgatása, és a színpadot meghatározó keret is, melyen kívül lassított mozgással vonulnak körbe a szereplők, ezzel jelezve az évszakok váltakozását és az idő múlását. 

A Teremtő igazán beiktathatott volna egy nyolcadik napot is, talán azon is akadt volna még dolga, mindenesetre a feldolgozandó színházi élmény talán 8 napon belül gyógyul. A mai nap a negyedik.